Kategória: Uncategorized

  • Elindult a regisztráció

    Az év legizgalmasabb kalandja várja az iskolásokat

    Negyedjére is elstartol a VándorViadal, az élményekkelteli kalandverseny

    Azok a diákok, akik részt vettek az eddigi VándorViadalokon, életük legjobb hetének tekintik a kalandversenyt, ahol nem csak az ügyesség és a logika, de a természettudományi ismeretek is kulcsfontosságúak. A vetélkedő 2021 óta töretlen népszerűségnek örvend, ám érdemes időben jelentkezni, hisz csak 300 csapat nevezhet.

    A tábor helyszíne és a konkrét feladatok az előző évekhez hasonlóan idén is titkosak még, az azonban biztos, hogy mind a helyszín, mind pedig a kihívások rengeteg érdekességet tartogatnak a diákoknak, akik közül a legjobbakat izgalmas nyeremények is várják.

    Az eddigi versenyek alapján nem túlzás azt mondani – és ezt hangoztatják az előző években a viadalon részt vevő gyerekek is -, hogy ez lesz életük legjobb hete. A kalandversenyre nem lehet előre felkészülni, hisz a gyerekek valósághoz és az élethez való hozzáállása, megtapasztalása mérettetik meg. A feladatok arról szólnak, hogy hogyan látják meg a világ működését, hogyan értik meg a folyamatokat és ebben hogyan navigálják el magukat.

    Jelentkezz április 15-ig négy fő csapatoddal!

    Jelentkezés

  • Jelentkezz a VándorViadal csapatába!

    Lelkes, lendületes és kreatív animátorok és csapatmentorok jelentkezését várjuk a VándorViadal szervező csapatába az alábbi időpontokban:

    •                 6-7-8. évfolyam döntője: 2024. június 24-29. (6 nap)

    •                 9-10-11. évfolyam döntője: 2024. augusztus 26.-szeptember 1. (7 nap)

    Mindkét tábor hétfőn kezdődik és mindkettő előtt már két nappal lemegyünk a TITKOS helyszínre, hogy mindent előkészítsünk és felkészüljünk a csapatok fogadására.

    Az alábbi pozíciókra keresünk embereket:

    Animátor

    Program tervezés, versenyszámok előkészítése, levezetése, értékelése, szabadidős programok szervezése, tábor építés és bontás.

    Téged keresünk, ha:

    •                 Jó pedagógiai érzéked van,

    •                 Nem riadsz meg a problémáktól,

    •                 Határozott a kiállásod,

    •                 Proaktív és talpraesett vagy,

    •                 Felelősséget vállalsz a munkádért,

    •                 Van outdoor tapasztalatod (túrázás, kerékpározás stb.),

    •                 Tudsz csapatban dolgozni,

    •                 Van tapasztalatod csoportvezetésben.

    Csapatmentor

    Versenyzők mentorálása, kapcsolattartás a szülőkkel, a pedagógusokkal, a stábbal. Segítenek felkészülni és kísérik csapataikat a versenyszámokra, szabadidős programokat szerveznek, esténként élményfeldolgozó beszélgetést tartanak.

    Jelentkezz csapatmentoroknak, ha:

    •                 Jó pedagógiai érzéked van,

    •                 Jól kommunikálsz,

    •                 Nagy empátiával rendelkezel,

    •                 Felelőségteljes vagy,

    •                 Fiatalos lendületed van,

    •                 Dolgoztál már gyerekekkel, fiatalokkal.

    A felhívásra 18 évnél idősebbek jelentkezését várjuk, előny a jogosítvány, de nem elvárás.

    Ha érdekel a lehetőség, jelentkezz az info@vandorviadal.hu e-mail címen motivációs leveleddel, munkatapasztalatoddal és egy rövid bemutatkozóval.

  • Felsőtagozatosok és középiskolások

    2024-ben újítás, hogy a VándorViadalon a 6-7-8. évfolyamos, valamint 9-10-11. évfolyamos diákok külön korosztályokban fogják összemérni tudásukat.

     Állítsd össze négy fős felsőtagozatos, vagy középiskolás csapatodat és nevezz be életed legizgalmasabb kalandversenyére!

    A Vándor Viadalra 2024. március 4-től lehet regisztrálni. Ha első kézből akarsz értesülni a Vándor Viadalhoz kapcsolódó információkról, töltsd ki az előregisztrációs űrlapot. Add meg e-mail címed, hogy ne maradj le a jelentkezés indulásáról! E-mailt küldünk, amikor élesítjük a regisztrációs felületet, hogy az elsők között regisztrálhasd csapatodat.

    ELŐREGISZTRÁCIÓ

    Nevezés: 2024. március 4. – április 15.

    Selejtező: 2024. április 17. – május 15.

    6-7-8. évfolyam döntője: 2024. június 24-29.

    9-10-11. évfolyam döntője: 2024. augusztus 26.-szeptember 1.

    A VándorViadalra maximum 300 csapat jelentkezését várjuk, így érdemes időben regisztrálni, hogy nehogy lemaradjatok.

    A VándorViadalra való jelentkezés, a selejtezőn való részvétel, valamint a 7 napos döntőn való részvétel is teljesen díjmentes!

    További információ a VándorViadal menetéről és a jelentkezésről IDE kattintva.

  • Döntők Döntője

    A Viadal hatodik napja a döntő előtti utolsó közös versenyszámmal indult, egy hídépítéssel! A feladat után kihirdetésre került a napi győztes, a székesfehérvári Tóvárosi Általános Iskola – Foltos szalamandrák csapata! Az összesítés alapján a négy csapat, akik a Döntők Döntőjébe kerültek: a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium – A Cserhát vándorai csapata; a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium – Rókamanguszták csapata; a Kiskunhalasi Központi Általános Iskola – Ninja Turtels csapata és a Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium – EGO csapata!

    A Döntők Döntőjének utolsó megmérettetésében ügyességi, gyorsasági, logikai és taktikai feladatok egyaránt megjelentek. A verseny nagyon szorosnak bizonyult, az I. helyezést végül 45 ponttal a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium – A Cserhát Vándorai csapat nyerte! Nyereményük egy 1 millió forintos sportszer ajándékutalvány a Decathlon támogatásával, amelynek felét az iskolájuk, másik felét a résztvevők kapják.

    A Döntők Döntőjének további rangsora:

    II. Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium – Rókamanguszták csapata – 41 pont

    III. Kiskunhalasi Központi Általános Iskola – Ninja Turtels csapata – 33 pont

    IV. Hajdúböszörményi Bocskai István Gimnázium – EGO csapata – 29 pont

    Minden résztvevő csapat VándorViadalos oklevelet, illetve a Magyar Természetjáró Szövetség jóvoltából Országos Kéktúra füzeteket kaptak, amelyekbe a Parádi útvonalra a szervezők egyedi VándorViadalos pecsétet készítettek nekik. Kívánjuk, hogy ne csak pecsétekkel, hanem sok-sok élménnyel is teljenek meg a füzetek!

    Gratulálunk a nyertesnek, a dobogósoknak és minden résztvevő csapatnak!

    #vándorviadal#decathlon#kéktúra#magyartermészetjárókszövetsége

  • 5. NAP

    Ma a csapatok a környék másik fontos történelmi helyszínére, a Recski Nemzeti Emlékparkba, az egykori munkatáborba látogattak el, ahol különböző, a helyszínhez kapcsolódó kreatív versenyszámokban vehettek részt. A tábor helyszínére pedig a Magyar Vöröskereszt csapata látogatott el. A diákok egy elsősegély gyorstalpaló után különböző megrendezett kárhelyeken tesztelhették az így megszerzett tudásukat. A nap végén az eső sem maradt el, a bátor visszatérő bringás csapatot hatalmas tapssal fogadták a többiek!

    A mai nap eredményei alapján döntetlen első helyen a Kiskunhalasi Központi Általános Iskola – Ninja Turtels csapata és a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium – Rókamanguszták csapata áll. Az összesített lista élén pedig változatlanul a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulói – A Cserhát vándorai csapat áll!

    #vándorviadal

  • 4. NAP

    Ma a csapatok bevették a Siroki várat! A nagy múltú erődítmény történetéből a II. Rákóczi Ferenc vezette szabadságharc idejébe csöppentek, és elindult a kurucok és labancok közti egész napos küzdelem. A várvédő és -támadó játékok között volt pecsétgyártás, parókakészítés, tintás szövegírás, sátorállítás és találós kérdések. A végső ütközetben az ellenfél zászlaját kellett megszerezni, miközben saját ‘életüket’ is biztosítaniuk kellett a versenyzőknek, az eredmény döntetlen lett.

    A vár védelmében a kuruc oldalról a Bajai III. Béla Gimnázium – PADUC csapata bizonyult a legrátermettebbnek, míg az összesített lista élén jelenleg a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium tanulói – A Cserhát vándorai állnak.

    #vándorviadal

  • 3. NAP

    A mai napon két helyszínen zajlottak a versenyszámok. A csapatok egy 8 km-es kerékpártúra után megérkeztek a recski Búzásvölgyi tóhoz, ahol kipróbálhatták a SUP-al való versenyzést. A tábor helyszínén a Vakok és Gyengénlátók Hermina Egyesülete és a LÁSS – Látássérültek Szabadidős Sportegyesülete tartott érzékenyítő programot a csapatoknak. Az öt állomáson volt bekötött szemmel kapura rúgás, darts dobás, fehér botos „akadálypálya”, táskába bepakolás, illetve Braille-írás fejtés.

    A mai nap és egyben az összesítés győztese is a Balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium – A Cserhát vándorai csapata! ?

    #vándorviadal

  • 2. NAP

    A csapatok ma Magyarország legmagasabb pontját, a Kékestetőt hódították meg.

    A 10 km-es túra során különböző kihívásokkal kellett szembenézniük, hogy tovább juthassanak a csúcs felé. A feladatok között szerepeltek egyperces ügyességi játékok, gyorsasági kihívások, közmondások, darts és hátra rajzolós feladatok.

    A mai nap győztese a Tamási Béri Balogh Ádám Katolikus Gimnázium – Tamási Betyár Sereg csapata; az összesítés alapján pedig a Budapesti Fazekas Mihály Gimázium – Rókamanguszták csapata áll az első helyen! Éljen!

    #vándorviadal

  • 1. NAP

    A délben lezárult Like-verseny győztesei a Barangoló Brigád, a délutáni vetélkedőt pedig a Fürge gyíkok csapat nyerte. A napi győztes az összesítés alapján a Barangoló Brigád! Gratulálunk nekik!

    #vándorviadal

  • Vár rátok a döntő!

    Véget ért az izgalmas, meglepetésekkel teli selejtező! A rendkívül szoros verseny után 130 csapatból 20 csapat jutott tovább a mindent eldöntő döntőbe!

    Az alábbi 20 csapat kapott meghívást a VándorViadal döntő táborába:

    HelyezésCsapatnévPontszám
    1.Barátposzáta17824
    2.Rókamanguszták17721
    3.Tamási Betyár Sereg17637
    4.Vénusz Légycsapója LTK17513
    5.Sziládys Bajnokok17506
    6.A Cserhát vándorai17406
    7.A-fonya17055
    8.Fürge gyíkok16309
    9.Foltos szalamandrák16044
    10.Túlélők15747
    11.Megállíthatatlanok15640
    12.VV415582
    13.Barangoló Brigád15503
    14.EGO15499
    15.Verhetetlenek15346
    16.Vízicsibe15335
    17.PADUC15147
    18.Arany Ászok15128
    19.Ninja Turtels14949
    20.Vödör14367

    Gratulálunk minden résztvevőnek!

    Hogyan tovább? A továbbjutó csapatok már megkapták a következő videós feladatot. Ötleteljetek, forgassatok, hiszen a beküldött videóval lehull a lepel a tábor helyszínéről!

    Nektek mi volt eddig a kedvenc pillanatotok? Osszátok meg velünk a #vandorviadalbest hashtaggel, és ne felejtsetek el betaggelni minket!